Cserni András szerzői felülete

  Ködök Hídja A bársonyléptű, leples alkony megközelítette London elcsituló, füstöt fúvó városát, és az árnyas sikátoroktól a lusta Temzén át vörös pizsamát húzott rá, mint anya a gyermekre. Ballagott egy ember csendben, jobbján ballagott a víz. Szeme a betonon, két keze zsebében, ökölben, elfelejtette, már hány órája kóborol étlen, mert gyomra kavarog, szájában ül túlvilági íz. Egy hídra vitték léptei. Meglepődött, mert sose látta eddig. Más volt, mint a Tower vagy London híd, gallynak tűnt, mit a reménytelenség habjába merít egy hívogató hatalom test nélküli ködkeze. A részleteket elrejtette előle a hízó alkony. Azt látta csak tisztán, hogy szürke ködbe borul a túlsó fele. A közepén lóg határvonalul egy széllel küszködő, hamuszürke, tépázott zászló. Odabotorkált, megsimította, kezébe vette. Írás volt rajta, titokzatos, kétsoros üzenet: „Ki e hídra lépsz, fontold meg következő léptedet Ködök Hídján, mi múlás-maradás határhelyzete!” Dobbant a szív, gondol...

  Egy virág kérése Azt hittem, a pompázás a legjobb út: színes és illatos legyen a virág, így nem rút, fodros szirmok, csipkés szélű levelek – évek óta hamis hajnalra kelek. Voltam kert és üvegház minden virága. Hol fekete földből, hol homokból szöktem szárba, fákra kúsztam, tóra ültem, buja dzsungelbe merültem, s mindig nagyon lenni akartam valami több, mint a talajon vagy a víztükrön virító egynyári, mi megfagy, ha az első hó lehull. Köntöst öltöttem hát, sokszínűt, súlyosat, hogy aki lát, gyönyörködve közelítsen meg, orra pedig megremeg kelyhem bódító parfümjétől, mi a szirmok közül zubogva dől, de diszkréten eloszlik hamar, s csak az érzi, az érti, aki igazán akar az átlagnál többet, s ő mindent észrevesz a szirmokon, ezer fodrom szemének rokon, hát fejet hajt: Ez aztán a meseszép virág! Valamit elronthattam, mert alig-alig ért a világ. Véletlenül láttalak meg, s először sziromleveleid észre se vettem, csak hogy előtör mellettem a földből egy bájos...

  Boleyn Anna Whiltshire-be a király küldönce levelet visz, melyben áll: egy szív szívet szerelembe temet. Ánizsízű, bódító bókokat kap Anna, de cserébe vissza ledér mosolyt sem adna. Kályhaforróvá fűti Henrik szenvedélyét, hogy leveleit szó nélkül szórják szanaszét, mert sosincsen annál a gyümölcsnél édesebb, amiért ellep, beborít ezer véres seb. Egyezkedik, alkudozik földdel és éggel: házassága semmisség katlanjában ég el, összevész a pápával és nem retteg átkot, csak szüljön neki fiút Anna, az az áldott! Enged a fagy a langyos tavaszi napfénynek, enged Anna az örökös leánykérésnek. Egy házasság születik, egy másik szétfoszlik, s az esküvő napján új vallás születik. Házasság született, majd születik egy gyermek, és születésével halnak meg a remények a király szívében, mert nincs fia még most sem. Utódtalanságtól retteg rettenetesen. Várandós lesz Anna néhány alkalommal még, de magzatait méhében fojtja meg a vég… Csalódik a nagy király, bánatában szétn...