Cserni András szerzői felülete

  Az Óperencia Szeme – Egy történet Zádorgból – Evelyn Vansien élete legfontosabb napjára készült. Felhőtlenül boldognak kellett volna lennie, ám örömét feszengés árnyékolta be. Hozományának egy része ugyanis nyomtalanul eltűnt. Rutinból nézett bele a pántokkal megerősített, masszív és szépen díszített ládába. Akadt benne minden drágaság: ékszerek, ruhák, márványcsecsebecsék, kelmék; ám a legfontosabb hiányzott. Egy lazúrkővel ékesített karperec, a Vansienek elődről utódra szálló ereklyéje, mely csengő tallérokban kifejezhető értékén túl jószerencsét hozott viselőjének – legalábbis a családi legendárium szerint. Rossz ómen volt, hogy a menyegző előtt hat momentummal lába kélt. S komoly viszály is kerekedhet belőle, amennyiben a Doranskyk…. Elég! – állította le magát. Kesergés még sohase hozott vissza eltűnt értékeket. Híres volt éles eszéről. Az a Doransky-fiú, Rickard is ezt szerette meg benne leginkább. Érdekházasságnak indult, de a fiatalok egészen megkedvelték egymást....

  Bűnüldözők balladája Levelet lelt asztalán a magánnyomozó nagybajuszú segédje az egyik reggel. Olvasta egyre riadtabb tekintettel; kedélyét betemette a bánat, mint porhó. „Drága barátom! Bocsássa meg, hogy nem szám tépem-tátom, hanem tollat ragadva ömlik belőlem szívem panasza. Annyi nyomozás után, oly sok rácsok mögé dugott bandita után az igazság öné, tévedtem, elismerem nagyképű mibenlétem. Ironikus: mindig én mondtam magának, az események szeme előtt szállnak, mégsem érti, mert csak néz, nem lát se erdőt, se fát. S mit felelt rendre? Eljön az ügy, min nem fog a nagy agy-penge. Igaza lett: a nap, a sziszifuszi munkám elérkezett. Elbuktunk. Kudarcot vallottunk. Vagyis… én. Makulátlanságom maszatolja szén. Emlékszik a Loner-ügyre? Fiatalember, szeme szürke, egy esős napon beállított hozzám, mert… Áh, hisz emlékszik. Még megharagszik rám, amiért ismétlem magam. Hogy ne feledjem szavam, három hónapja töprengünk az ügyön, sokszor ketten, néha csak én...

  Vigyen messze a Temze! Az égen felhők kavarognak, a zavaros víz dühös tajtékot vet, nyirkos köd kel, szél foga csattog; vihar tesz mindjárt próbára életet. Gyomrom görcsben, de nem ételtől: félelem féregként falja szüntelen. Nedves ruhám hűvös bőrömhöz tapasztotta a higanyujjú jelen. Könnyes szemmel a vízre nézek. Messze sodor megannyi hordalékot… Topogok a partján félszegen, mintha várna rám egy nem kívánt légyott. Nagy sóhajjal beúszom végül s hátra fordulok közepére érve, hagyom, hogy elragadjon az ár. A vihartól vigyen messze a Temze! Ez vagyok én – igazán bátor… Menekülök, elfutok minden elől, hullámokkal vitetem magam hol semmi sem látszik viharfelhőkből. S nem is jutok messzire soha: horgászok állnak két oldalt a parton s horgaik húsomba mélyednek. Visszarántnak, azt se mondva, pardon . Négyen négy irányba cibálnak, miközben én egy ötödik felé úsznék, igen! Már úsznék! …Inkább mégsem. Bensőm a gondolattól is görcsöl, ég… A nagy folyó me...